Úgy tűnik, hogy a Google új, ChromeOS operációs rendszerrel működő
laptopjait azok is megengedhetik majd maguknak, akiknek nem áll
módjukban forintban hatjegyű összeget kicsengetni azokért cserébe. Az
új, kifejezetten webezésre tervezett hordozható eszközöket ugyanis a legújabb hírek
szerint a Google saját maga, méghozzá egy előfizetéses konstrukcióban
is forgalmazza majd, ami azt jelenti, hogy már havi párezer forint
leszurkolása után birtokba lehet majd venni egyet belőlük.
A havi 10-20 dolláros - azaz kb. két-négyezer forintos - előfizetési
díjért cserébe a Google nem csak magát az eszközt biztosítja majd, de
automatikusan frissíteni is fogja annak hardverelemeit, sőt,
meghibásodás esetén ingyenesen cserélni is fogja azokat. Ez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a szóban forgó díjért cserébe a
felhasználók egy olyan laptopot kapnak majd, amivel gyakorlatilag semmi
dolguk sem lesz azon kívül, hogy használják - hiszen az eszköz és a
rajta keresztül elérhető szolgáltatások karbantartásától teljes
mértékben a Google fog gondoskodni.
Az még nem egyértelmű, hogy a hihetetlenül kedvezőnek tűnő ajánlat
mindenki számára elérhető lesz -e, vagy csak a Google kiemelt ügyfelei -
például a Google Apps fizetős felhasználói - vehetik majd igénybe. Az
ugyanakkor biztos, hogy a ChromeOS-t futtató laptopok egyszeri díjért
cserébe is megvásárolhatók lesznek, amely esetben azonban 250-600
dollárt - azaz, mintegy 50-120ezer forintot - kell majd értük a cégnél
hagyni.
Ezen kívül a ChromeOS bizonyos támogatott gépekre történő telepítését
lehetővé tevő installációs állományokat a Google szabadon és ingyen
elérhetővé fogja tenni mindenki számára - az ilyen "saját hatáskörben"
megépített ill. létrehozott ChromeOS gépekhez azonban a cég nem fogja
ugyanazt a támogatást és szolgáltatáskészletet biztosítani, mint az
előfizetés konstrukcióban vagy egyszeri díjért cserébe bérelt ill.
vásárolt eredeti laptopokhoz.
A keresőóriás egyelőre hivatalosan nem jelentette be, hogy mikortól
kezdi meg a ChromeOS laptopok forgalmazását, de a várakozások szerint
erre 2011 második felében lehet majd számítani.
Forrás: http://pcforum.hu/hirek/12805/Mar+ketezer+forintert+is+lehet+majd+ChromeOS-es+laptopot+kapni.html |