Az Intel azt fontolgatja,
hogy egyes, kifejezetten rajongóknak szánt új processzorait a
hagyományos "ventilátor" helyett folyadék-alapú hűtéssel hozza majd
forgalomba. Az újfajta hűtő a Sandy Bridge E (SNB-E) kódnevű lapkák
vásárló felhasználók számára lehetővé teszi majd, hogy azok jelentősen
túlpörgetve használják majd.
Az Intel ugyan klasszikusan mindig is elég fapados hűtőkkel szállította
processzorait, legutolsó sorozatai esetében azonban változtatott ezen a
stratégián, és egyes LGA1366 ill. LGA1156 foglalattal szerelt lapkáit
már hőelvezető-csövekkel felturbózott, komolyabb hűtőkkel is meg
lehetett vásárolni. A még utóbbiaknál is hatékonyabb hőelvezetést
biztosító folyadék-alapú hűtési rendszer felkínálása tehát egy logikus
lépés lenne ebbe az irányba.
Ha az Intel megfelelő áron tudja majd kínálni ezeket az úgymond OEM
hűtőket is processzoraihoz, az végre hozzájárulhat majd ahhoz, hogy
komolyan elterjedjenek a folyadék-alapú hűtők a számítógépekben.
Jelenleg ugyanis ilyent még a hardcore túlpörgetők közül is csak
viszonylag kevesen használnak, aminek oka elsősorban a pont részben a
gyér kereslet miatt magas árak.
Az első folyadékhűtéssel érkező Sandy Bridge E processzorok az idei év
utolsó negyedében kerülhetnek majd piacra, és az sem kizárt, hogy az
Intel a megnövekedett hűtési kapacitásnak hála esetleg néhány olyan
extrát is beléjük pakol majd - például plusz gyorsítótárat vagy
négycsatornás memóriavezérlőt -, amelyekről léghűtéses társaik csak
álmodozhatnak.
Forrás: http://pcforum.hu/hirek/12804/Folyadekhutest+fog+mellekelni+uj+processzoraihoz+az+Intel.html |